Nem manapság találták ki (főleg nem a nyugati világban), de az utóbbi időben még inkább megerősödött az az elgondolás, hogy az igazság relatív. Vagyis ami az egyik embernek vagy kultúrában igaz, az mások számára nem feltétlenül az. Bizonyos szinten mindig is így volt (egyes országokban az út jobb oldalán mennek, míg másutt a bal oldalon), viszont más szinten ez veszélyes tévedés, kiváltképp erkölcsi kérdések terén. Van, ami jó és van, ami rossz – függetlenül attól, hogy hol élünk és nekünk éppen mi tetszik jobban. Végül mindig Isten Igéje és a benne közölt igazság alá kell rendelnünk a nézeteinket. Isten Igéje legyen az igazi forrás, amiből megtudjuk, mi helyes és mi helytelen, mi jó és mi rossz!

Olvassuk el Péld 26:11-12 verseit (lásd még Bír 21:25; 1Kor 1:20-21; 2:6-7; 2Kor 1:12)! Mitől óvakodjunk mindannyian?

Amint látjuk, nem új keletű dolog, hogy mindenki azt teszi, ami a saját sze-mében helyesnek tűnik. Pedig ez régen is éppen annyira rossz volt, mint ma. Nyilvánvaló, hogy egyikünk sem ért mindent, pontosabban semmit nem értünk teljesen. Mindig lesznek olyan területek, ahol még fejlődnünk és tanulnunk kell, tehát állandóan legyünk nyitottak arra a gondolatra, hogy nem tudjuk mindenre a választ. Az az aggasztó a bolondok esetében, amint ebben a példabeszédben is látjuk, hogy balgaságuk másokra is átterjed. Jobban meg vannak győződve saját bölcsességükről, mint valaha, ezért buta dolgaikat még meg is ismétlik. És lehetnek annyira meggyőzőek, hogy mások bölcsnek gondolva tisztelik őket, tanácsukat kérik, ami viszont komoly problémákhoz vezethet (Péld 26:8). A butaság mindenképpen terjed, de ha „bölcsességnek” tartják, jóval több kárt okozhat! Továbbá, a bolondok annyira balgák, hogy nincsenek tisztában saját ostobaságukkal.

Milyen gyakran érzel késztetést arra, hogy engedményt tegyél olyan kérdésekben, amelyeket meghatározó, lényeges igazságnak tartasz? Például mi van, ha alapvető igazságok kerülnek szembe egymással? Honnan tudhatjuk, hogy melyik az erősebb?