Álarc mögül

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 25:2-3; 26:11-12, 13-16; 27:5-6;

1Korinthus 1:20-21

„Ne dicsekedjél a király előtt, és a nagyok helyére ne állj” (Péld 25:6).

A káprázatosan szép kígyó mögött, aki hízelgő szavaival látszólag Éva boldogságát kereste, ott rejtőzködött az ellenség, és cselvetésével a halálba akarta vezetni (1Móz 3:1-6). Az emberiségnek a legveszélyesebb csapdákat a világosság angyala képében megjelenő Sátán (2Kor 11:14) állítja. Ám minden csapdánál veszélyesebb és megtévesztőbb az elbizakodottság, amikor az ember olyat állít magáról, ami nem felel meg a valóságnak, míg végül nemcsak másokat, de önmagát is becsapja.

A megtévesztésnek, becsapásnak különféle módjai léteznek, de a leggyakoribbak közé tartoznak a félrevezető szavak. A héten olyan példabeszédeket veszünk sorra, amelyek a beszéddel kapcsolatosak: hazug szavak, hízelgő szavak, szép szavak, amelyek hangzása kellemes, csodálatos érzéseket keltő, valójában azonban rút gondolatokat és szándékokat lepleznek. Különös körültekintéssel fontoljuk meg nemcsak azt, amit mi mondunk ki, hanem azt is, hogyan magyarázzuk mások szavait! Talán a heti tanulmányunk üzenetét ezzel a verssel lehetne a legjobban összefoglalni: „Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” (Mt 10:16).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: