TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A szülők legyenek az őszinteség mintapéldái, mert ez olyan napi tanulság, aminek nyomot kell hagynia a gyermek szívében. Az élet minden területén szilárd elvek vezessék a szülőket, különösen gyermekeik nevelésében és képzésében… Szülők, soha ne beszéljetek mellé! Soha ne mondjatok olyat, ami nem igaz, sem tanításotokkal, sem példátokkal! Ha azt akarjátok, hogy gyermeketek becsületes legyen, ti magatok legyetek azok” (Ellen G. White: Child Guidance. [Gyermekek vezetése.] 151. o.)!

„Nyilván sok apa és anya gondolja úgy, hogy ha etetik, ruházzák kicsinyeiket és taníttatják őket a világi szokás szerint, akkor már eleget tesznek a kötelességüknek. Túlságosan lefoglalják magukat vagy az üzleti élettel, vagy a szórakozással ahhoz, hogy gyermekeik nevelését tartsák életük fontos tanulmánya tárgyának. Nem törekszenek úgy nevelni őket, hogy talentumaikat a Megváltó dicsőségére kamatoztassák. Salamon nem ezt tanította: ’Mondd meg a gyereknek, melyik úton járjon, és amikor megvénhedik, akkor sem távozik el attól.’ Ehelyett így tanácsolt: ’Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól’ (Péld 22:6)” (i. m. 38. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Gondolkozzunk még tovább Péld 22:6 versén! Miért kell körültekintően alkalmazni ezt a tanácsot? Vagyis sok szülő mindent megtett azért, hogy helyesen nevelje a gyermekeit, ám felnőttkorukban a gyermekek mégis rossz döntéseket hoztak. Miközben ennek a szövegnek az értelmén gondolkodunk, miért nem szabad soha megfeledkeznünk a szabad akarat valóságáról és arról, hogy a nagy küzdelem is valós?

2. Térjünk vissza a szerdai tanulmány utolsó kérdéséhez! Mit árul el rólunk, hogy örömet találunk a másoknak való segítségnyújtásban, még ha nem is kapunk érte viszonzást? És milyen következtetést vonhatunk le abból, hogy sok gazdag ember mégis nyomorultul él?

3. Nem egyformák a talentumaink, más a neveltetésünk és különböznek a tapasztalataink stb., a legfontosabb dolog tekintetében azonban egyenlők vagyunk: az üdvösséghez mindannyiunknak szükségünk van a keresztre. Milyen tanítás rejlik ebben a gondolatban minden ember alapvető egyenlőségét és értékét illetően? Hogyan kell hatnia ennek a tanításnak arra, ahogyan az emberekkel, mindenkivel bánunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: