VÁRNI AZ ÚRRA

Milyen gyakorlati tanulságot szűrhetünk le Péld 20:17 és 21:5 verséből?

A tolvaj hamarabb megszerzi a kenyerét, mint az, akinek meg kell dolgoznia érte. A tisztességtelen eladó, aki a rossz árut is eladja, talán gyorsabban meggazdagszik, mint a becsületes kereskedő (vö. Péld 21:5 versét a következővel). Viszont a példabeszéd szerint a jövőben gyönyörűsége kaviccsá silányul és a hamar gyűjtött gazdagsága szegénységgé lesz. A szöveg számos példával támasztja alá a megfigyelés helyességét:

1. Az örökség (Péld 20:21). Az örökség siettetett megszerzésének említése (ami arra utal, hogy a szülők még életben vannak) azt a verset követi, ami elítéli a szüleire átkot mondó gyermeket (Péld 20:20). E két példabeszéd kapcsolata fontos. Mintha a fiú (vagy a lány), aki megátkozza a szüleit, a halálukat is kívánná. Talán még a szülei halálát is eltervezte, hogy megkaparinthassa az örökséget. Tragikus a jövő, ami az így viselkedő emberre vár: a lámpa, aminek fényét még élvezi, „a legnagyobb setétségben” kialszik (20. vers), és a szüleire mondott átok a saját fejére száll, mert „azon végül nem lesz áldás” (21. vers).

2. Bosszú (Péld 20:22). A példabeszéd most az áldozatot szólítja meg, aki kísértést érezhet arra, hogy bosszút álljon az ellene elkövetett gonoszságért. A tanács egyszerűen így hangzik: „Várjad az Urat”. Csak így menekül meg, ami azt sejteti, hogy aki bosszút forral, komoly kockázatot vállal. Péld 25:21-22 ugyanazt a tanítást hangsúlyozza, méghozzá az ellenség fejére halmozott parázsló szén hasonlatával, aminek a gyökere a bűnbánatot és a megtérést kifejező egyiptomi szertartáshoz vezethető vissza. Péld 20:22 ígéri, hogy aki tartózkodik a bosszútól, azt megmenti az Úr, és menet közben (teszi hozzá Péld 25:21-22) még az ellenségét is megmentheti, ilyen módon jóval győzve meg a gonoszt (Róm 12:21).

Hogyan tanulhatjuk meg még jobban követni Krisztus jellemét, amikor arra kerül a sor, hogy jóval kell meggyőzni a gonoszt? Miért ellenkezik ez olyan élesen öröklött természetünkkel? Miért az az egyetlen mód erre, ha „meghalunk énünknek”?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: