Egy királynak új minisztert kellett kineveznie birodalma legfőbb tisztségére. Ezért versenyt hirdetett meg: Ki tudja a legnagyobb hazugságot mondani? Mindegyik miniszter benevezett a versenybe, sorra ki is léptek, hogy előadják a legnagyobb hazugságot. Ám az uralkodó egyikkel sem volt elégedett. Hazugságaik sántítottak. Akkor a király odafordult a legbizalmasabb tanácsadójához: „Te miért nem jelentkeztél?”

„Sajnálom, hogy csalódást okozok, Felség, de én nem nevezhetek be a versenybe” – felelte a tanácsadó.

„Miért nem?” – tudakolta a király.

„Mert én sosem hazudok” – hangzott a válasz.

A király eldöntötte, hogy őt nevezi ki a kérdéses pozícióba.

Bűnösök vagyunk, tudnunk kell, hogy könnyebben kiszalad az ember száján egy hazugság, mint gondolnánk. Éppen ezért fontos különösen körültekintőnek lennünk a szavainkkal!

Olvassuk el Példabeszédek könyve 19. fejezetét! Sok témát érint ez a szakasz, de mit mond a hazugságról?

A Példabeszédek könyve magas erkölcsi normát állít elénk. Jobb szegénynek maradni vagy elszalasztani az előléptetést, ha csak hazugság árán lehetne megszerezni, ha a becsületünket kellene feláldozni érte (Péld 19:1), ha csalnunk kellene vagy ha emiatt odalenne a tisztességünk (Péld 19:22).

Milyen felelősség terheli a tanút (Péld 19:9)?

A hazugság már önmagában is éppen elég rossz, de a bíróságon, eskü alatt hazudni még rosszabb. Számos országban bűncselekménynek, méghozzá igen súlyos bűncselekménynek minősül a hamis tanúzás, tehát akit tanúskodni hívnak, annak őszintén kell nyilatkoznia. Nem véletlen, hogy ez a vers azt követi, amelyik megemlíti: „az adakozónak mindenki barátja” (Péld 19:6, ÚRK), a szegényt azonban még a barátai, sőt a testvérei is gyűlölik (Péld 19:7). Ez arra utal, hogy a tanúkat nem befolyásolhatja kenőpénz, sem azoknak a társadalmi pozíciója, akikkel kapcsolatban vallomást kell tenniük.

Olvassuk el 5Móz 24:10-22 szakaszát! Milyen fontos elvet látunk itt? Hogyan vonatkoztassuk ezt önmagunkra és azokra, akik nehéz helyzetben vannak?