AZ IGAZSÁG TELJESKÖRŰ, ÁTFOGÓ

Milyen elvekről olvashatunk Péld 10:1-7 szakaszában, amelyek az életre és a hitre vonatkoznak?

Egy történet szerint egy férfi egy hajóban ülve elkezdett lyukat fúrni éppen a lába mellett. Amikor a többi utas rászólt, hogy azonnal hagyja abba, ő így válaszolt: „Semmi közük hozzá, hogy mit csinálok! Ez itt az én helyem!” Hasonlóan abszurd feleletet ad sok bűnös is, amikor igazolni akarja a viselkedését. „Az én életem, semmi közöd hozzá!” Pedig bármit teszünk vagy nem teszünk, az hat másokra, főként azokra, akik a legközelebb állnak hozzánk. Ugyan kinek az életét nem befolyásolta már igencsak nagy mértékben mások jó és rossz tetteinek a következménye?

A lelki-erkölcsi élet és a fizikai-anyagi élet közötti összefüggés elvét taglalja a 3-5. versek szakasza. Az a fő gondolat, hogy nem kifizetődő a gonoszság, sem az, ami erkölcstelen, még akkor sem, ha az ember gazdag. Másrészt viszont az igazságosság mindig meghozza a maga jutalmát, akár így, akár úgy, még a szegények esetében is!

A 6-7. versekben egy korábbi megfogalmazását találjuk annak, amit a későbbiekben Jézus is mondott arról, hogy miért hasonlítható a kívánság a házasságtöréshez, ill. a gyűlölet a gyilkossághoz. Az ember nem mindig tudja szavai mögé elrejteni a benne forrongó gyűlöletet. A gonosz gondolatokat általában leleplezi a testbeszéd vagy a hangnem. A jó kapcsolatok kialakításának az a legjobb kiindulópontja, ha szeretjük a felebarátainkat, mint önmagunkat (lásd 3Móz 19:18; vö. Mt 19:19). Miképpen az idézett szakaszok is kifejezik, tehetünk maradandó jó hatást az emberekre. Végeredményben főként a józan észre hagyatkozunk itt: hát nem sokkal kívánatosabb a jó hírnév, mint az, hogy rossz hírünk legyen?

Milyen fontos döntést készülünk hamarosan meghozni? Ha még nem tettük volna meg, alaposan fontoljuk meg, hogy milyen hatása lehet a döntésünknek másokra, akár jó, akár rossz értelemben!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: