Istentől jövő bölcsesség

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:31; Példabeszédek 8:1-21, 22-31,

32-36; 9:1-18; Máté 16:26

„Az ÚR útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen” (Péld 8:22, RÚF).

A Példabeszédek könyvének ebben a szakaszában ismét megjelenik a bölcsesség témája (előzőekben lásd Péld 1:20-21), és az e heti szövegekből nyilvánvaló, hogy a bölcsesség igazság – az Igazság, amint az Istenben létezik, aki az eredete és forrása minden igazságnak.

Az igazság „abszolút” voltának hangsúlyozása ellentétes a mai gondolkodással, legalábbis bizonyos világrészeken, főként nyugaton, ahol az igazságot relatívnak, esetlegesnek, a kultúra függvényének tekintik; ahol az egyik ember igazsága különbözhet attól, amit más annak lát.

Csakhogy ez a felfogás nem biblikus. Az igazságnak – akár az enyém, akár a tiéd – egynek kell lennie, méghozzá azért, mert az „igazság” egyetemes. Nem sajátíthatja ki senki, hanem az egész emberiségé, akár felismerik ezt, akár nem.

Pilátus Jézusnak szegezte híressé vált kérdését: „Micsoda az igazság?” (Jn 18:38), miután Jézus kijelentette: „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra” (Jn 18:37). Igazság, abszolút igazság létezik, sőt szól is hozzánk. A mi szempontunkból az számít, hogy vajon hallgatunk-e rá és engedelmeskedünk-e annak, amit mond!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: