Amint tehát láttuk, a Szentlélek ihletésére Péld 6:23 írója közvetlenül összekapcsolja a világosságot és az életet Isten törvényével. A következő versben konkrét példát mond arra, hogyan jelenthet erős lelki védelmet a törvény, ami maga a világosság és az élet.

Mitől óv Péld 6:24? Azon túl, ami egyértelmű, még milyen burkolt figyelmeztetést is találunk ebben a versben?

Amikor a hívő embert csábítja valami, az a legnagyobb kísértés számára, hogy a rossz igazolására találjon egy vallási érvet. Az istenkáromlás legrosszabb fajtája, és egyben roppant megtévesztő is, amikor valaki „felhasználja” Istent arra, hogy kimagyarázza helytelen viselkedését. Hiszen vajon mit lehet mondani arra, ha valaki azt gondolja, hogy „Isten velem van”? Ez megtörténhet házasságtörés esetén is. „Isten megmutatta nekem, hogy ez az a férfi/nő, akivel együtt kell lennem.” Ha az ember ezt el is hiszi, akkor ugyan ki vagy mi jöhetne elő erősebb érvvel annál, amit „Isten” megmutatott neki?

Figyeljük meg azt is, hogy nem csupán a fizikai szépség lehet csábító! Az idegen hízeleg a szavaival, olyan kifejezéseket használ, ami áldozatát csapdába csalja. Milyen gyakran előfordult, hogy férfiak és nők a burkolt, mámorító és néha kimondottan vallási köntösbe bújtatott szavak hatása nyomán jutottak kompromittáló helyzetbe! A Példabeszédek könyve írója ettől a megtévesztéstől igyekszik megóvni.

A törvény „az idegen nő hízelgő” nyelvének (RÚF) a tökéletes ellenszere. Csak a törvény erélye és az engedelmesség kötelessége segít ellenállni a csábító szavaknak, amelyek hangozhatnak olyannyira igaznak és gyönyörűségesnek. A csábító nemcsak szépnek, de bölcsnek és okosnak is fog találni. Még az is előfordulhat, hogy a lelki szükségletei is felébrednek. Így roppant ironikus, de egyben veszélyes módon éppen az „Isten iránti szeretettel” próbálják igazolni a bűnt.

Gondoljunk bele, milyen könnyűszerrel rá lehet venni minket arra, hogy akár a hit leple alatt igazolni próbáljunk bármilyen helytelen cselekedetet, nem csak a házasságtörést! Tehát miért az Isten törvényéhez való töretlen ragaszkodás az egyetlen valós védelem még a saját gondolataink, meg az ellen is, amivel a gondolataink rászedhetnek?