Utánam küldi még illatát
a régi part virága: rózsaillat.
Kísérik elhaló melódiák
fehér röptét vitorlaszárnyaimnak,
amint megyek az új világ felé.
Zenél a hab. A szél hozzám simul:
„Miért hajóznál messze semmiségbe?”
Beszél a régi part virágirul,
amint ragyognak nap tüzében égve.
„Az új hazát nem látta senki még.”
Hallgassatok habok, hazug szelek!
Hiszem, hogy vár rám, tiszta szűz-fehéren,
emberi lábtól nem tapodva meg
az új világ és hiszem, hogy elérem.
Megyek az ismeretlen part felé.