„aztán mégis nélkülem
lesz egyszerre nagy sárga szívvé”
(Kalász Márton)
Itt szeretek ücsörögni,
a nagy diófa árnyékában,
amit még apósomtól kaptunk,
amikor a gyerekek
kicsik voltak. Ő ültette
szent kezével.
Elfeküdni a zöld lomb alatt;
itt megtörnek hátamon
a sötét hullámok csontjai.
Ide járnak összeállni
szétdobált csodáim.
S amikor a fa levelei közt
agonizálni kezd
a lemenő nap sugara,
szívem szemébe csapódik
a kereszt-arcú
szeretet.