Jakab levelét olvasva felfigyelhettünk rá, hogy említi a gazdagok különféle csoportjait, köztük a vagyonos kereskedőket, akik útjuk közepén „elsorvadnak” (Jak 1:11); üzletembereket, akik befektetéseiket védelmezve a törvényszék elé hurcolják az embereket (Jak 2:6); és földbirtokosokat, akik munkásaik bérét visszatartják (Jak 5:4). A gazdagok e versekben múltbeli tetteik, jelenlegi hozzáállásuk és jövőbeli büntetésük alapján rossz fényben tűnnek fel. Lényegében a szegények kárán halmozták fel kincseiket – maguknak (Jak 5:3).

„Íme a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált” (Jak 5:4; vö. 3Móz 19:13; 5Móz 24:14-15; Jer 22:13). Milyen fontos elvet látunk itt, nemcsak a mai témánkkal kapcsolatban, hanem arra vonatkozóan is, hogy általában miként bánunk az emberekkel?

A bibliai idők Izráelében amint megkapta valaki a bérét, annak nagy részéből, ha nem az egészből ételt vásárolt, hogy a családjának enni adhasson. A fizetség visszatartása általában azt jelentette, hogy a család éhezett, tehát súlyos kérdés volt az, amit Jakab szóba hozott.

Nem csoda, hogy kemény szavakkal illette a dolgozóik jussát visszatartókat! Minden csalás, megkárosítás rossz, de amikor tehetős emberek a nincsteleneket meglopva gyarapítják a vagyonukat, az bűn, nemcsak a szegények, hanem a menny ellen is! És amint Jakab írja, a maga idejében Isten mindenképpen igazságot szolgáltat.

„A gazdagsággal nagy felelősség jár. Végül majd az ihletett apostol által bemutatott igazságos megtorlásra számíthat az, aki hamis úton szerezte vagyonát, csalt az üzletben, elnyomta az özvegyet és az árvát, halmozta a kincseket, nem törődve a szegények sanyarú sorsával: ’Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok’ (Jak 5:1)” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. [Bizonyságtételek az egyháznak.] 2. köt. 682. o.).

Hogyan járunk el pénzügyeinkben? Ezek szerint mennyire nevezhető valóban keresztényinek az életünk? Mennyire tükröződik bennünk Krisztus jelleme?