ENGEDELMESSÉG ISTENNEK

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4:7). Figyeljük itt meg a felszólítások sorrendjét! Ha önerőből próbálunk meg ellenállni az ördögnek, milyen esélyünk lehet a sikerre? Amikor hét zsidó ördögűző úgy akarta kiűzni a gonosz lelket egy megszállottból, hogy Jézus és Pál nevét mintegy varázsigeként mondogatta, a szerencsétlen ember olyan erővel támadt rájuk, hogy végül lecsupaszítva, vérző sebekkel futottak el előle (ApCsel 19:13-16). Tehát meg kell hajtanunk magunkat Isten és az akarata előtt, hogy ellen tudjunk állni az ördögnek! Sőt, éppen ezzel a lépésünkkel állunk ellen neki!

Ám azt sem kell feltételeznünk, hogy Jakab levelének első olvasói azelőtt még nem adták át magukat Istennek. Világos, hogy Jakab azoknak ír, akik hívőknek vallották magukat. Inkább úgy kellene ezt értenünk, hogy naponta adjuk át magunkat Istennek, az ördögnek pedig álljunk ellen, amikor csak jelentkeznek a kísértései.

Milyen parancsokat találunk Jak 4:8-10 verseiben? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz és az Isten iránti engedelmességhez is?

E versek a változásra szólítanak, és itt tetőzik mindaz, ami Jak 3:13 versétől kezdődően elhangzik. A héten tanulmányozott szakasz szembeállítja egymással a mennyei bölcsességet és az ördögi bölcsességet, valamint az önmagukat felmagasztaló (amit az ördög is tett, lásd Ézs 14:12-14) kevélyeket és az alázatosokat, akik meghajolnak Isten előtt és megalázzák magukat. Jakab ösztönzi az Isten szövetsége iránt hűtleneket (Jak 4:4), majd megismétli a kétszívűeknek szóló intést (Jak 4:8; vö. 1:18). Tehát az Istennek való engedelmességre szólítás túlmegy a csupán moralizáló buzdítás keretein, mert Jakab megtérésre hívja a bűnösöket, amint Jézus is tette (Lk 5:32).

Hogyan kell az embernek megtérnie? Jakab felvázolja a lépéseket (Zsolt 24:3-6 versei alapján): 1) közeledjetek Istenhez és Ő is közeledik hozzátok. 2) Tisztítsátok meg kezeteket és szíveteket (vagyis a tetteket és a gondolatokat egyaránt)! 3) Bánkódjatok, szomorkodjatok és sírjatok a gyengeségeitek miatt, ismét felismerve, hogy csakis rászorultságotok miatt tarthattok igényt Isten kegyelmére!

„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket” (Jak 4:10). Mit jelent ez? Hogyan tanulja meg az ember megalázni önmagát? Hogyan tanulhatjuk meg követni a jézusi alázatot?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 4. negyedév

Jakab levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: