A BÖLCSESSÉG KÉT FAJTÁJA

Milyen leírást találunk Jak 3:15-16 verseiben a világi bölcsességről? Általában milyen formában nyilatkozik meg ez a fajta „bölcsesség” a világban, de még a gyülekezetben is?

A bölcsesség, amivel természetes módon rendelkezünk, „földi”, sőt „testi és ördögi”, nem a Lélektől való. Ez nem is lephet meg túlságosan. Salamon már réges-régen leírta, hogy „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Péld 14:12; vö. 16:25). Ez a fajta bölcsesség a lényéből fakadóan romboló. Ha valaki teret enged magában az irigységnek, az önző ambíciónak és kifejezésre juttatja azt, ennek természetes következményeként a rend megbomlik és széthúzás alakul ki, úgy, mint Korinthusban (lásd 2Kor 12:20, ahol több is előfordul az itt használt szavak közül).

Mit tudhatunk meg a „mennyei” bölcsességről Jn 3:3-7, Kol 3:1-2 és Jak 3:17-18 verseiből?

Noha Jakab nem említi kifejezetten a Szentlelket, az újjászületés gondolata nyilvánvaló. Mintha az apostol inkább a földművelésből vett hasonlatok felé hajlana, amikor a vetésről és a gyümölcstermésről beszél, talán Jézusnak azokból a példázataiból kiindulva, amelyek szerint amint az emberek hallják az evangéliumi üzenetet, az ige a szívükbe plántáltatik (lásd Mt 13:3-9, 18-23). A mennyei bölcsesség „irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes”. Amint tehát láttuk, noha Jakab az engedelmességet és a jó cselekedeteket hangsúlyozza a hit gyümölcseiként, mégis „az irgalmasság… diadalmaskodik az ítéleten” (Jak 2:13, új prot. ford.). Ezek szerint tehát, aki igazán bölcs, az nemcsak szelíd és alázatos lesz, mint Jézus, hanem békeszerető, jóindulatú, könyörületes és megbocsátó is, kész elnézni mások hibáit, nem kritizáló, ítélkező.

Könnyű a világi módszerek követésébe beleesni, nem igaz? Jól vizsgáljuk meg önmagunkat! Mennyire befolyásolja az életünket a világi bölcsesség, ahelyett, hogy a „felülről való bölcsesség” jellemezne?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 4. negyedév

Jakab levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: