ÁBRAHÁM HITE

Hogyan mutatják be Ábrahám hitét Róm 4:1-5, 22-24 és Jak 2:21-24 versei? Minek alapján történik a megigazítás?

Érdekes, hogy 1Móz 15:6 versét idézi Jakab és Pál is, de mintha egymással ellentétes következtetésre jutnának. Jakab szerint Ábrahám a cselekedetei által igazult meg, Pál pedig Róm 4:2 versében kereken tagadni látszik ennek a lehetőségét (vö. a 24. verssel).

Csakhogy a Római levél 4. fejezetének közvetlen szövegkörnyezete azzal foglalkozik, hogy szükséges-e a megigazuláshoz a körülmetélés; vagyis zsidóvá kell-e lenni a pogányoknak ahhoz, hogy üdvözülhessenek (Róm 3:28-30). Pál rámutat, hogy Ábrahám hite, nem pedig a körülmetélés „cselekedete” volt a megigazulás alapja, mert Ábrahám már a körülmetélés előtt hitt, és a belső hite külső jeleként került sor a körülmetélésre (Róm 4:9-11). Viszont nem elég a megigazuláshoz maga a cselekedet (még a körülmetélés sem), mert csak azok igazulnak meg, akik „követik is a mi atyánknak, Ábrahámnak… hitének nyomdokait” (Róm 4:12).

Valóban annyira különbözne ez a megfogalmazás Jakabétól? A folytatásban Pál éppen azt a példát idézi Ábrahám hite bizonyítékaként, mint amire Jakab is utal (lásd Róm 4:17-21). Ábrahám hitte, hogy Isten képes feltámasztani Izsákot, mert „a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket” (Róm 4:17; vö. Zsid 11:17-19). Pál a megmentő hitre ezt a meghatározást adja: „teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti” (Róm 4:21). Összefoglalva tehát elmondhatjuk: a megmentő hit bízik abban, hogy Isten megtartja az ígéreteit, és engedelmesen rábízza magát a szavára. Ezek nem „a törvény cselekedetei”, hanem „a hit cselekedetei”, vagy ahogy Jakab fogalmaz: „Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit” (Jak 2:22).

Sokan hangsúlyozzák a hit és a cselekedetek fontosságát, de még ez is elválasztja a kettőt, legalábbis egy bizonyos mértékig. Az igaz hit „a szeretet által munkálkodó hit” (Gal 5:6). A jótettek nem csupán külső jelei a hitünknek, hanem a képződményei. Ábrahámot a minden élő Teremtőjébe vetett hite késztette arra, hogy engedelmeskedjen Istennek, kész legyen feláldozni egyetlen fiát, Izsákot. Jakab szerint a hitet az engedelmesség teszi tökéletessé.

Saját tapasztalatod szerint hogyan hat a hitre a cselekedet (vagy annak hiánya)?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 4. negyedév

Jakab levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: