ÖRDÖGÖK „HITE”

Cselekedetek hiányában már csak egy mód van arra, hogy az ember „bizonyítsa” hite valódiságát: az ortodoxia, vagyis a hagyományokhoz való túlzott ragaszkodás. Ha helyes hitelveket vallok, akkor bizonyára van hitem, nem igaz?

Mit tudhatunk meg a következő versekből az igazság ismeretének fontosságáról? 2Kor 4:2; 1Tim 2:4; Jak 5:19-20; 1Pt 1:22; 1Jn 3:18-19

Nem kérdés, megvan a helye az igazság elméleti ismeretének, méghozzá valóban igen fontos hely. Csakhogy ez a tudás önmagában nem bizonyítja, hogy az embernek üdvözítő hite volna!

Milyen téves elképzelés alakulhat ki az igaz hitről? Milyen figyelmeztető üzenetet találunk erre vonatkozóan Jak 2:19 versében?

Az Ószövetség alapvető hitvallása 5Móz 6:4 versében található: „Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” Úgy nevezik ezt a szakaszt, hogy sema (ezzel a héber szóval kezdődik), és jól összefoglalja az egy Istenbe vetett hit lényegét. Minden egyéb bibliai tanítás ebből a sarkalatos igazságból ered.

Viszont ebben az igazságban még az ördögi lelkek is hisznek, sőt ezt tudják is! Mégis mi hasznuk belőle? Reszketnek Isten jelenlétében, ahogyan akkor is reszkettek, amikor Jézus kiűzte őket áldozataikból (Mk 3:11; 5:7).

Teljességgel haszontalan a csupán elméleti hit, aminek nincs hatása a tetteinkre; olyan, mint a tévtanokkal és hazugságokkal megtéveszteni akaró ördögöké, gonosz lelkeké. Ahogy Jézus korában Izráel népével tették, a gonosz lelkek ma is aszerint igyekeznek rávenni áldozataikat csalásaik elfogadására, hogy éppen milyen vágyak kötik őket a tisztátalan és bűnös viselkedéshez. „A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanítására figyelmezvén” (1Tim 4:1).

A hitnek meg kell nyilvánulnia az életünkben, különben nem lehet megmentő hit, hanem csak „az ördögök hite”, ami persze rajtunk sem segíthet jobban, mint rajtuk.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 4. negyedév

Jakab levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: