HASZNOS VAGY HASZONTALAN?

Jak 1:26-27 szakaszát vessük össze Mt 25:35-36, 40 és Róm 12:9-18 verseivel! Mindennek fényében hogyan határoznánk meg az igazi kereszténység lényegét?

Ha van valami, amit Jézus, Jakab és Pál kihangsúlyoz, akkor mindenképpen az, hogy fontos hasznos keresztényként élnünk. Ha szeretjük a legkisebbeket (lásd Mt 25:40), ha időnkből áldozva meglátogatjuk azokat, akikről általában elfeledkeznek, ha vendégszeretőek vagyunk, ilyen és hasonló gyakorlati lépésekkel jézusi szeretetet tanúsítunk, csatornává válunk, amelyen keresztül – rajtunk át – Jézus szeretete eljut az emberekhez.

„Az evangélium ügye mellett a legnagyobb érv a szerető és szeretetreméltó keresztény” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 339. o.). És ahogy Ellen White folytatja: „Az ilyen élet és befolyás minden lépésnél erőfeszítést, önfeláldozást és önfegyelmet igényel” (i. m. 340. o.). Ez persze nem jön magától vagy automatikusan. Ha vallásunk nem több a hitelvek elméleti elfogadásánál és prédikációk hallgatásánál, nagyjából haszontalan lesz. A 26-27. versekben Jakab leírja, hogy mit is jelent „istentisztelőnek” lenni. Ez a kifejezés azt sejteti, hogy valaki különösen istenfélő, vallásos. Az ilyen hozzáállás közvetlen, látható eredményekkel jár, és az emberek felfigyelnek a különbségre. Az egyik nyilvánvaló változás a szavaink megválasztásában mutatkozik meg. Ahelyett, hogy durva hangnemben, gátlástalan megjegyzéseket tennénk, mutogatnánk, érzékenyebben figyeljük, hogyan hatnak másokra a megnyilvánulásaink. Megzabolázzuk nyelvünket, hogy ne vágtasson szilajul és erővel, mint egy vadló. Jakab megemlíti még az özvegyeket és árvákat is, mint akiknek különösen nagy szükségük van a szeretetre és a törődésre. Világi szempontból nem tűnik értelmes dolognak azokra költeni a javainkból, akik nem adhatnak vissza semmit a közösségnek. Isten nézőpontjából azonban éppen így kell bánni a világ által elutasítottakkal, kivetettekkel. Abban mutatkozik meg, hogy közülünk ki lett Krisztus igaz követője, ha kölcsönadunk annak, aki nem tudja megadni a tartozását; ha vendégségbe hívjuk azt, aki nem viszonozhatja; ha áldást mondunk arra, imádkozunk azért, aki bánt (Mt 5:44; Lk 6:35; 14:12-14). Amint Pál rámutat, Isten jó cselekedetekre teremtett újjá bennünket Krisztus Jézusban (Ef 2:10).

Mennyit szánunk az időnkből és energiánkból arra, hogy segítsünk a szükségben lévőknek? A válaszunk alapján tehát mennyi „haszna” van a hitünknek?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 4. negyedév

Jakab levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: