„KÉSEDELMES A SZÓLÁSRA”

Milyen fontos gondolatot fogalmaz meg az apostol Jak 1:19-20 verseiben?

Isten Igéje hatalmas erővel bír, de az emberi szó is. Hányszor megesett már, hogy kimondtunk valamit, amit később szívesen visszavontunk volna! Sajnos még az sem segít jobban uralkodni magunkon, ha tisztában vagyunk vele, milyen bántóak lehetnek a csúnya szavak és mennyit árthat a harag. Külső segítség nélkül soha nem lennénk képesek igazán megváltozni. Éppen ezért kell többet hallgatnunk Istenre, és engedni, hogy munkálkodjon bennünk!

„Amikor minden más zaj elül, és elcsendesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a csendben jobban megérti Isten szavát. Ezt mondja: ’Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten’ (Zsolt 46:11)!” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 34. o.).

Viszont amikor nem figyelünk Istenre és egymásra, problémák adódnak. Akár otthon, akár a munkahelyen, akár a gyülekezetben vagyunk, ha nem hallgatjuk meg egymást, abból viták keletkeznek. Ilyenkor egyre hevesebb lesz a szó, mind jobban elharapózik a düh. A bűnterhes kommunikáció sikamlós lejtője pedig nem vezet el Isten igazságához, mint ahogy a szabadjára engedett belső vágyak sem, amelyekre Jak 1:14-15 versei utalnak. Jakab pontosan ezért említi itt Isten igazsága mellett az ember haragját. Ha arra hagyatkozunk, ami bűnös természetünkből természetes módon buzog fel, azzal elzárjuk az utat Isten Igéjének teremtő ereje előtt, és helyette csak a saját szavaink törnek elő, amelyek nem sokat segítenek vagy egyenesen ártanak. Ezért miután Jakab elmondja, mi mindent megtesz értünk „a világosságok Atyja” az új élet ajándéka által, figyelmeztet, hogy jól fontoljuk meg a szavainkat!

A következő szövegek mit árulnak el a szavak hatásáról? Péld 15:1; Ézs 50:4; Ef 4:29; 5:4; Kol 4:6

Idézzük fel azt az esetet, amikor legutóbb valaki egészen feldúlt a szavaival! Az érzések mélysége mutatja, hogy milyen ereje van a szónak, úgy jó, mint rossz értelemben. Mit tehetünk, hogy valóban képesek legyünk uralni a beszédünket? Miért olyan fontos gondolkozni, mielőtt bármit is mondanánk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 4. negyedév

Jakab levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: