Ti boldog gazdagok,
nem tudjátok,
mi az igazi ékszer.
A könnyek fájó ragyogásával
a gyémánt szépsége nem ér fel.
A könny a szív fájdalmában
érik, csiszolódik,
mint kagylóban
az igaz gyöngy, kiformálódik.
– Amit magunkban hordozunk,
az az érték csupán.
A felülről kapott ajándék
csillogása egy szempár sugarán,
ha meglát nyomorultat, árvát,
s kinyújtott kézzel bekötöz
fájó, sajgó sebet, és imára
kulcsolódik egy síró ember fölött.
– Ez az ékszer, ez az érték,
amit nem mér meg
semmilyen mérték.
Csak ott fönn Valaki, aki
azért jött, hogy megértsék,
mi a mulandó, s mi az, mi megmarad,
mikor felettünk az idő elszalad.
– Állunk a lét, a nemlét küszöbén:
csak azt visszük el magunkkal,
ami lelkünkben él.