A teremtéskor „formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét.” Ennek következtében lett „az ember élő lélekké” (1Móz 2:7). Ameddig Isten megtartja az élet leheletét egy élőlényben, addig az életben marad, amikor azonban elveszi belőle, meghal és visszatér a porba (Zsolt 104:29; Préd 12:9). Ez nem Isten önkényes döntése miatt, hanem a bűn elkerülhetetlen következményeként történik. Viszont jó hír, hogy Krisztus által még a halál ellenére is van reményünk!

Mi mutat rá Jn 1:1-4 verseiben arra, hogy Jézusnak van hatalma feltámasztani a halottakat?

Krisztusnak élete van önmagában, mert Ő az élet (Jn 14:6). Mindent Ő teremtett meg, és hatalmában áll életet adni annak, akinek akar (Jn 5:21), tehát képes feltámasztani a holtakat.

Hogyan történik meg a feltámadás (Lk 8:54-55)?

A Biblia szerint a feltámadás a halál állapotának visszafordítása. Akkor áll helyre az élet, amikor visszatér Istentől az élet lehelete. Így magyarázta el Lukács Jairus lányának feltámadását. Miután Jézus meghallotta, hogy a tizenkét éves lányka meghalt, elment a házukhoz és a gyászolóknak elmondta, a gyermek csak alszik. Majd „megfogta a leány kezét, és szólította: ’Leányom, ébredj!’ Ekkor visszatért bele a lélek [pneuma], és azonnal felkelt” (Lk 8:54-55, új prot. ford.). Jézus isteni szavára az Istentől jövő életelem visszatért a kislányba. Lukács a görög pneuma szót használja, ami azt jelenti, hogy „szél”, „lehelet” vagy „lélek”. Emberekkel kapcsolatban a Biblia e szó alatt sosem olyan tudatos, külön létező egységet ért, ami a testtől függetlenül is képes volna élni. Ebben a szövegben egyértelmű utalást találunk az élet leheletére.

A halál olyannyira megszokottá vált, hogy már-már természetesnek vesszük. Hogyan tanulhatunk meg bízni Istennek az örök életre vonatkozó ígéreteiben, még ha most a halál tűnik is győztesnek?