TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Krisztus követése. Gondolatok a Hegyibeszédről. Budapest, 1987, H. N. Adventista Egyház. „A törvény szelleme” c. fejezet, 45-71. o.; Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. „A Hegyibeszéd” c. fejezetből 250-258. o.; „Küzdelem” c. fejezetből 510-513. o.

„Amikor Jézus a törvényről beszélt, kijelentette: ’Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább hogy betöltsem’… ami annyit jelent, hogy a törvény követelményeinek mértékét betölteni, példát nyújtani az emberiségnek, hogyan éljenek tökéletes összhangban Isten akaratával.

Küldetése az volt, hogy a törvényt ’naggyá’ és ’dicsőségessé’ tegye (Ézs 42:21), hogy feltárja lelki lényegét, hogy bemutassa messze ható alapelveit és bizonyítsa örökké tartó érvényességét…

Jézus – Atyjának tökéletes képmása, dicsőségének fénye – az önmagát megtagadó Megváltó, földi zarándoklása alatt élő szemléltetője Isten törvénye lényegének. Az Ő élete által vált nyilvánvalóvá, hogy a mennyei szeretet, a keresztény életelv az alapja az örök igazság törvényének” (Ellen G. White: Krisztus követése. Gondolatok a Hegyibeszédről. Budapest, 1987, H. N. Adventista Egyház. 47-48. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Hogyan fenyegethet a törvényeskedés veszélye, miközben igyekszünk betartani Isten törvényét, mint ahogy ez a farizeusokkal is előfordult? És milyen veszély leselkedik ránk, ha a másik végletbe esünk, azt feltételezve, hogy a szerető Isten felment a törvény betartása alól? Hogyan kerülhetjük el, hogy valamelyik oldalra eltérjünk? Beszélgessünk erről a csoportban!

2. Tudjuk, hogy a Tízparancsolat érvényessége elleni érvelés általában a hetedik nap, a szombat megkerülésére irányul. Keressük ki azokat az evangéliumi történeteket, amelyek Jézus szombatnapi gyógyításairól szólnak! Hogyan erősítik meg ezek az esetek nemcsak a törvény, hanem a szombat folyamatos érvényességét is? Miért teszi jól, ha figyel Jézus szavaira és példájára mindenki, aki a szombatot tagadni próbálja?

3. A teológusok beszélnek az „erkölcsi alapokon létező világegyetemről”. Mit jelent ez? Miért és mitől mondható az univerzumról, hogy erkölcsi alapon létezik? Milyen szerepe lehet benne Isten törvényének? Lehetne erkölcsi alapja a világegyetemnek, ha Isten nem erkölcsi törvényekkel igazgatná?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 3. negyedév

Jézus tanításai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: