BIZONYSÁGTEVŐ ÉLET

Nagy jelentősége volt annak, amikor a feltámadás után Jézus először találkozott a tanítványaival. A tanítványok féltek, elcsigázottak, csüggedtek voltak, összezavarodtak. Rettegve bezárkóztak, és egyszer csak Jézus megjelent közöttük. Tiszta, kedves hangon szólította meg őket: „Békesség néktek” (Jn 20:19)! Megdöbbenésükben, halálra rémült állapotukban alig hittek a szemüknek és fülüknek. Az Úr szeretettel megmutatta nekik kezét és lábát, és elmagyarázott nekik mindent, amit a Szentírás róla mondott. Azon az éjszakán Jézus jelenléte és szavai hatására drámai erejű átalakulás ment végbe a tanítványokon, elűzve félelmüket, hitetlenségüket és betöltve őket a feltámadása bizonyosságából eredő békével és örömmel.

Majd Krisztus elkezdte ismertetni a küldetésüket, fokozatosan segített nekik, hogy felmérjék, milyen felelősségük van, hiszen tanúi voltak halálának, feltámadásának, bűnöket megbocsátó és életeket átformáló hatalmának (Lk 24:46-48). Valóban látták a Mestert meghalni, de látták azt is, hogy ismét életre kelt. Ezért tehettek bizonyságot arról, hogy Ő a világ Megváltója.

Tanú az, aki látja, amint valami megtörténik. Bárki lehet tanú, feltéve, hogy személyesen megfigyel egy esetet. Hallomásból nem tanúskodhat az ember, csak a saját tapasztalata alapján, más elmondására nem hagyatkozhat. Megmentett bűnösként kiváltságunk, hogy elmondjuk az embereknek, mit tett értünk Jézus.

Milyen kapcsolatban áll egymással a Szentlélekkel való betöltekezés és a bizonyságtétel? Lásd Ézs 43:10, 12; 44:8; Lk 24:48-49; ApCsel 1:8!

Az apostolok cselekedeteiben azt láthatjuk, hogy csak azért lehetett meggyőző ereje a hívők bizonyságtételének, mert a Szentlélek betöltötte a szívüket. Miután elnyerték a Szentlelket, „az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról” (ApCsel 4:33). Vagyis képesek voltak nyíltan és erővel szólni arról, amit láttak és tapasztaltak. Krisztusról való bizonyságtételünkben tehát benne kell lennie a vele szerzett személyes tapasztalatunknak!

Milyen tapasztalatod volt az Úrral? Mit tett Isten az életedben, amit első kézből jövő beszámolóként adhatsz tovább? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 3. negyedév

Jézus tanításai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: