Küldetésünk

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5:14-16; 28:19-20; Lukács 24:48-49;

János 20:21; Jelenések 14:6-12

„És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” (Mt 24:14).

Jézus már szolgálata elején elhívta tanítványának Pétert és Andrást, azért, hogy majd másokat is hozzá vezessenek. „És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok” (Mt 4:19). A későbbiekben kiválasztott tizenkét tanítványt, hogy „vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni” (Mk 3:14). Krisztus elküldte apostolait, majd később a hetven tanítványt is, hogy hirdessék az evangéliumot (Mt 10:5-15; Lk 10:1-12). A feltámadása utáni negyven nap során többször is megjelent tanítványainak (1Kor 15:3-8), és rájuk bízta az evangélium hirdetésének felelősségét (ApCsel 1:2-3). Újból és újból elmondta nekik a misszióparancsot. Az evangéliumok írói közül egyik sem jegyezte le Jézus minden egyes szavát, de az Úr tanításaiból mindannyian közzé tettek mondatokat, a misszióparancs más-más oldalát kiemelve. Így jobban ráláthatunk, hogy mi is volt a feladat célja, módszere és kiterjedése.

Ezen a héten a misszióparancsot fogjuk tanulmányozni, ahogyan maga Jézus mondta el.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 3. negyedév

Jézus tanításai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: