Amint indultam a kapu felé,

– a munka sürgetett, a perc szaladt –,

nádszál roppant meg a talpam alatt.

Visszanéztem. Ki ejtette oda

jelnek utamba a „megrepedt nádat”,

hogy azt hirdesse némán: „Bűnbocsánat!”?

S odavigyen az Ő színe elé,

Aki megrepedt nádat nem tör el,

s a mélységből is magához emel.

Bár úgy segítene mindenkinek

megrepedezett nádszál életem,

ahogy az az elejtett nád nekem.