A Szentírás fő témája egyszerűen összefoglalható: az Isten szeretet. Szeretetét kegyelme mutatja be a leglátványosabban. A korlátlan hatalmú Isten könnyűszerrel eltörölhette volna az emberiséget a föld színéről, ehelyett azonban úgy döntött, türelmet gyakorol és mindenkinek ad még egy esélyt arra, hogy örök országában megismerhesse az élet teljességét. A szeretetét még ennél is jobban bemutatja az ár, amit fizetett érte a kereszten.

Isten szeretete közvetlenül kapcsolódik igazságosságához is. Az Úr számtalan lehetőséget biztosít minden embernek, hogy döntsenek saját sorsukról; a szeretet Istene senkit nem kényszerít országába, aki azt elutasítja. Amikor az ítélet során a gonoszok megállnak Isten trónja előtt, saját bizonyságtételük kárhoztatja őket. A trón előtt állók közül valójában senki nem mondhatja majd, hogy nem tudott Isten kívánalmairól. Akár az írott kinyilatkoztatásból, akár a természetből, de minden ember megismerheti Isten törvényének alapvető elveit (Róm 1:19-20; 2:12-16).

Olvassuk el 1Kor 6:9-11 és Jel 22:14-15 verseit! Ki jut be Isten országába és ki nem? Miért? Milyen szerepe van ebben Isten törvényének? Figyeljük meg a két csoport közötti éles ellentétet is!

Különösen érdekes: ha 1Kor 6:11 és Jel 22:14 verseit egymás mellé tesszük, azt találjuk, hogy a hűséges keresztények az Úr Jézus Krisztus nevében igazíttatnak meg. Vagyis „az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” (Róm 3:28), mégis betartja a törvényt.

„Nem Isten önkényes határozata zárja ki a gonoszokat a Mennyből; alkalmatlanságuk folytán önmagukat zárják ki a boldog közösségből. Isten dicsősége reájuk nézve emésztő tűz lenne. Inkább választanák a pusztulást és halált, csakhogy elrejtőzhessenek a Megváltó tekintete elől, aki értük a kereszten meghalt” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 14. o.). Miként segítenek ezek a gondolatok is jobban megérteni a kárhozatra jutókkal kapcsolatos fájdalmas kérdést?