Sok országban előírják, hogy ha egy külföldi odaköltözik és az ország polgára kíván lenni, szülőhazája iránti elkötelezettségét háttérbe kell helyeznie. Persze bizonyos országok engedélyezik a kettős állampolgárságot, ami azt jelenti, hogy polgáraik hűséget fogadhatnak két országnak is.

A nagy küzdelemben viszont nem létezik kettős állampolgárság. Vagy az egyik, vagy a másik oldalon állunk. A gonoszság birodalma évezredek óta vívja harcát az igazság birodalmával, és az ember egyszerre nem lehet hű mindkettőhöz. Mindannyiunknak el kell döntenünk, hogy melyik ország mellett kötelezzük el magunkat.

A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemben nem létezik „kettős állampolgárság”. Mit tudhatunk meg erről 5Móz 30:19, Mt 6:24, Ef 2:12, Kol 1:13, Zsid 11:13 és 1Pt 2:11 verseiből? A törvény betartása hogyan világít rá arra, hogy az ember valójában melyik ország polgára? Lásd Jel 14:12!

Amikor valaki eldönti, hogy Krisztus követője lesz, választásával hátat fordít az ördög birodalmának. Attól kezdve egy másik szövetség, az Úr Jézus Krisztus birodalmának tagja lesz, ezért betartja szabályait, törvényét, parancsolatait, és nem az ördögét követi. Engedelmességének azonban nem mindenki örül, maga a gonosz bizonyosan nem, aki nagy erővel igyekszik is visszahódítani. Sokszor még azok az emberek sem örülnek, akik bizalmatlanul tekintenek a köztük lévő „jövevényekre és vándorokra”. A nehézségek dacára Istennek mégis van egy népe, amely elsősorban neki fogadott hűséget, nem pedig annak, aki most még „e világ fejedelme” (Jn 12:31).

Másságuk miatt a külföldiek általában kitűnnek a tömegből. Milyen szempontból kell hetednapi adventistaként nekünk is „kitűnnünk a tömegből”, mert „jövevények és vándorok” vagyunk? Meglátszik egyáltalán, hogy mások vagyunk?