JÉZUSTÓL A MARADÉK NÉPIG

Isten egyháza az Éden óta mindig is esendő emberekkel volt tele. Még az az intézmény is rászorul Isten igazságára, amelynek bizonyságot kell tennie róla. Miközben a stafétát nemzedékről nemzedékre továbbadták, egyetlen futó sem volt méltó arra, hogy a célvonalat átlépje. A törvény igazságának szintjéig senki nem tudott felérni azok közül, akik megkapták a törvényt. Úgy tűnt, az emberiség annak a törekvésnek a hiábavaló mókuskerekében rekedt, hogy megpróbálják elnyerni Isten tetszését.

Amikor viszont már úgy látszott, hogy oda minden remény, Isten elküldte Fiát „átvenni a váltóbotot”. Jézus mint a második Ádám eljött a földre, bűntelen maradt, és az Atya iránti szakadatlan, mély tisztelettel engedelmes tudott maradni egészen a keresztig. A feltámadott Jézus célba ért, letörte a halál láncát. Most pedig a Lélek ereje által a feltámadott Krisztus minden hívőt részesíthet igazságában. Mindig is ez az üzenet volt a szövetségi ígéret középpontjában, de csak azt követően vált világossá, hogy Jézus bevégezte földi szolgálatát és elindult az újszövetségi kor egyháza.

Sajnálatos módon azonban a keresztény egyház a sok világosság ellenére is időnként kevésbé bizonyult hűségesnek a szövetséghez, mint az ókori Izráel, és hamarosan szinte mindenütt mély hitehagyás uralkodott el. A XVI. században elindult reformáció kezdte megfordítani ezt az irányzatot, de csak akadozva, és számos hamis tantétel, tanítás fennmaradt a keresztény világban. Ezek közé tartozott (amint azt láttuk) többféle téves elgondolás arról, hogy mi a törvény szerepe és célja az újszövetségi kereszténység életében. Istennek a maradék népet kellett elhívnia az elveszett igazságok helyreállítására.

Hogyan mutatja be Jel 12:17 és 14:6-12 szakasza a törvényt és a kegyelmet is abban az utolsó figyelmeztető üzenetben, amit Isten a világnak küldött?

Amint tehát láttuk, „Isten parancsolatainak megtartása” az Úr által elrendelt módja az igazi szeretet kinyilvánításának. Viszont hogyan fordulhat elő, hogy az ember látszólag betartja a parancsolatokat, mégsem tanúsít kellő szeretetet? Miért lehetetlen valóban eleget tenni a törvénynek, ha nincs bennünk szeretet?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: