Következő példájában Jézus a házasságtörésre vonatkozó törvényeket érinti. Először is idézi a hetedik parancsolatot: „Ne paráználkodjál” (2Móz 20:14). Mózes törvénye szerint akkor történik paráznaság, ha egy házas ember nem a házastársával, hanem valaki mással lép szexuális kapcsolatba. A törvény egészen világosan kimondja, hogy halálbüntetést érdemel mindkét fél, akit a házasságtörés bűnében vétkesnek találnak. A hatodik parancsolat magyarázatához hasonlóan Jézus itt is a nevezett törvény mélyebb értelmezését adta.

A házasságtörés gyakran jóval a tett elkövetése előtt kezdődik. Amint a gyilkosság is már azzal a szándékkal elindul, hogy valaki súlyosan bántalmazni akar egy másik személyt, a paráznaság is abban a pillanatban elkezdődik, amikor az egyik ember kívánsággal tekint valakire, aki nem a házastársa, legyen akár egyedülálló, akár házas a másik személy.

Olvassuk el Mt 5:29-30 szakaszát! Bemutathatta volna Jézus még ennél is erősebben a bűn veszélyét? Keressük még ki Róm 7:24 versét is! Milyen fontos igazságot találunk itt?

Az említett bűnökre Jézus szintén azonnali gyógymódot javasol. Nem az a megoldás, hogy az ember végigmegy a bűn útján, hanem ha szívből megtér. Kifejező hasonlatokkal élve lényegében azt tanácsolja, hogy aki problémákkal küzd, tegye meg a szükséges lépéseket, ha be akar jutni Isten országába. Jelentheti ez azt, hogy más úton megy munkába vagy megszakít egy szoros barátságot, de az örökkévalóság jóval fontosabb a pillanatnyi szenvedélynél.

Amint korábban is érintettük, Mózes engedélyezte a válást, noha tudta, hogy nem volt benne Isten eredeti tervében. Jézus a fürkésző tekintetű férfiakat az ösztöneik uralására szólította, majd hallgatóit egész életen át tartó házassági hűségre bátorította.

„Akaratunk odaadását szemünk kivájásához vagy kezünk levágásához hasonlítja az Írás. Sokszor úgy véljük, Isten akaratának követése annyit jelent, hogy megcsonkítva és megnyomorítva haladjunk végig az életben. Azonban Krisztus mondotta, hogy jobb, ha saját énünket megcsonkítjuk, megnyomorítjuk és megsebezzük, ha ezáltal bemehetünk az életre. Amit gyakran nagy szerencsétlenségnek tartunk, legfőbb boldogságunk forrása lehet” (Ellen G. White: Krisztus követése. Gondolatok a Hegyi Beszédről. Budapest, 1987, H. N. Adventista Egyház. 58. o.). Milyen következtetéseket kell levonnunk e szavakból önmagunkra nézve?