Miután Jézus világossá tette a törvényhez való ragaszkodását, elkezdett arról beszélni, hogy milyen is az írástudók és a farizeusok igazságánál különb igazság. Először is idézte a hatodik parancsolatot (2Móz 20:13), majd pedig Mózes törvényéből összefoglalta ennek a törvényszegésnek a büntetését (2Móz 21:12; 3Móz 24:17).

A hatodik parancsolat nem sorolja fel a gyilkosság minden fajtáját. Emberölés esetén a vétkes egy menedékvárosba futhatott, ahol átmenetileg védelmet kapott (2Móz 21:13; 4Móz 35:12). Viszont aki szándékosan oltotta ki egy másik ember életét, arra gyors ítélet várt. Magyarázatában Jézus nem magára a tettre összpontosított, hanem az elkövető indítékára és szándékára. Véletlenül is megölhet az ember valakit, viszont aki szándékosan gyilkol, az egy ideig tervezgeti a cselekedetet, tehát valójában a bűnt már szörnyű tette véghezvitele előtt elkövette. Sokakból csak azért nem lesz gyilkos, mert nem találnak megfelelő alkalmat.

Mt 5:22 szerint Jézus mit tekint a gyilkossággal egyenértékűnek? Hogyan bukkan fel ez a gondolat 1Jn 3:15 versében is? Valójában mi az igazi kérdés, ami itt a figyelem homlokterébe kerül? Mire világít rá e megfogalmazás Isten törvényének alkalmazási körét illetően?

A Biblia gyakran utal a szavak erejére, Jézus azonban itt még mélyebbre hatol. Aki keményen szól vagy átkozódik, annak többnyire az a célja, hogy rossz érzést keltsen az áldozatában. Kristálytisztán érthető, amit Jézus e versben ki akar fejezni. Nemcsak az vétkes a gyilkosság bűnében, aki el is követi a bűntettet, hanem az is, aki durván beszél másokkal, esetleg gyilkos gondolatokat forral. Jézus azt tanácsolja az efféle gondolatokat dédelgetőknek, hogy mielőtt az oltárhoz járulnának, béküljenek meg azzal, akit megtámadtak (Mt 5:23-26).

Gondolkozzunk el azon, hogy mi minden következik Jézusnak a mai bibliaszövegben idézett szavaiból! Mit mondhatunk el önmagunkról e tekintetben? Miért olyan fontos, hogy Krisztus igazsága mindig egészen betakarjon, ha ilyen magas a norma?