A RABBIK TÖRVÉNYEI

A Jézus korában élő zsidóság a mózesi törvények mellett a rabbinikus törvényeket is ismerte. A rabbik a farizeusok csoportjának a hittudományokkal foglakozó ágát képezték. Biztosítani akarták, hogy a mózesi törvények a nép körében ismertek, elfogadottak maradjanak. A rabbik hatszáztizenhárom törvényt tartottak számon Mózes öt könyvében (amelyek közül harminckilenc a szombatra vonatkozott), és e törvényeket használták saját törvényhozásuk alapjaként. Ezeket az írásba foglalt törvényeket kiegészítették a vezető rabbik magyarázataiból álló szóbeli törvényekkel.

A szóbeli törvényt nevezik úgy, hogy haláká, ami azt jelenti, hogy „járni”. A rabbik úgy érezték, hogy ha a nép ragaszkodik az általuk kidolgozott számos tanításhoz, akkor bizonyosan a hatszáztizenhárom fő törvény értelmében fognak járni. A rabbinikus halakót (a haláká többes számú alakja) eredetileg szóbeli tanácsait idővel összegyűjtötték és könyvbe foglalták. A Jézus korából származó magyarázatok némelyike fennmaradt a Midrás kommentárban, míg másokat a törvények gyűjteményébe, a Misnába jegyeztek fel. Az évezredek során, sőt egészen a mai napig sok vallásos zsidó hívő igyekszik szigorúan ragaszkodni ezekhez a törvényekhez.

Olvassuk el Lk 14:1-6 verseit és János evangéliuma 9. fejezetét! Jézust azzal vádolták, hogy csodálatos gyógyításaival megtörte a szombatot. Vajon találni utalást az Ószövetségben arra, hogy bűn lenne szombatnapon gyógyítani? Hogyan világít rá a válasz néhány olyan kérdésre, amelyekkel Jézusnak foglalkoznia kellett? Milyen tanulságot szűrhetünk le ezekből az esetekből, nehogy mi is hasonló hibákat kövessünk el, miközben igyekszünk hűségesen járni az Úr útján?

Noha a mi nézőpontunkból figyelve nevetségesnek tűnhetne számos régi, szóbeli rendelkezés, főként ahogy Jézus ellen fordították azokat, mégis nem annyira maguk a rendelkezések voltak helytelenek, mint inkább a vezetők magatartása. A rabbik törvényeit gyakran különösen törvényeskedő módon értelmezték, pedig eredetileg éppen azért fogalmazták meg azokat, hogy kifejezetten lelki tanácsok legyenek, a leginkább világias dolgokat is lelki elemmel megtöltve, vallási jelentőséget adva mindennek.

Hogyan lehet vallási jelentőséget adni még a leghétköznapibb dolgoknak is?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: