Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. „Ki a nagyobb?” c. fejezetből 368-373. o.; „Az utolsó út Galileából” c. fejezetből 412-419. o.; Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „A tizenkét tanítvány kiképzése” c. fejezet, 12-16. o.; „A nagy megbízás” c. fejezet, 17-22. o.; „Pünkösd” c. fejezet, 23-30. o.; „A Lélek adománya” c. fejezet, 31-37. o.

„A tanítványok érezték lelki szükségletüket és szent kenetért kiáltottak az Úrhoz, mely alkalmassá teszi őket a lélekmentési munkára. Nemcsak a maguk számára kértek áldást. Rájuk nehezedett a lélekmentés terhe. Megértették, hogy az evangéliumot el kell vinniük az egész világnak és igényelték a Krisztus által ígért erőt” (i. m. 24. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Krisztus módszeréből milyen elveket alkalmazhatunk mi is, miközben tanítványokat akarunk képezni? Képzeljük el, hogyan történne ez a gyülekezetben!

2) A csütörtöki részben érintettük a szavak jelentőségét. Gondolatban vegyük sorra, hogy adventistaként milyen kifejezésekkel élünk gyakran! Mi értjük ezeket a szavakat, de vajon mit érthetnek azok, akik számára nem ismerős a jelentésük? Miért kellene jobban megválogatnunk a szavainkat, leginkább a missziómunkában?

3) „Koldus mondja koldusnak, hol talál kenyeret.” Miért olyan találó ez a kifejezés a bizonyságtevéssel és a misszióval kapcsolatban? Miért jó, ha nem felejtjük el ezt a képet, sem a jelentését?

4) Mi a helyzet a gyülekezetünkkel? A figyelem főként önmagunkra, a saját igényeinkre vagy a misszióra összpontosul? Hogyan segíti a gyülekezetet az, ha a bizonyságtevésre koncentrálunk? Vagy másképpen fogalmazva: Ha a gyülekezetünk többet tenne a misszióért, lehet, hogy kevésbé koncentrálna belső dolgokra? A missziómunka hogyan segítheti a gondok megoldását is?