„Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszóródva, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mt 9:36-38). Milyen fontos tanulságot kell megszívlelnünk e verseket olvasva, ha az előttünk álló feladatra gondolunk?

Bőséges lett a lelki termés, csakhogy kevés volt az aratómunkás. Az emberek szívének talaját már előkészítették, a lelki magot elvetették, és ki is csírázott. Bőven kapott nedvességet, napfényt, ami elképesztő növekedést indított el. A beérett aratnivaló az aratásra várt, de hol voltak a munkások? Jézus egyszerű, könnyen érthető, képies kifejezésekkel igyekezett lelkesíteni a hallgatóit, méghozzá úgy, hogy lelkesedésük ragadós legyen.

Előfordul, hogy a keresztények féltékenyen őrzik a hívők közösségét, túlságosan kapaszkodnak egymásba, és így vakon mennek el a világi érdeklődők mellett, akik már be is értek az aratásra. Ezek a hívők, talán fel sem mérve, hogy Isten számon kéri rajtuk az elveszett lelkeket, elfoglalják magukat különböző gyülekezeti tevékenységekkel, polgári kötelességekkel, az épület karbantartásával és egyéb hasznos dolgokkal, az egyház jelen állapotának megőrzése érdekében. Kétségkívül jó dolgokkal foglalkoznak. Jó szándékú tagok időnként megkérdőjelezik az evangelizáció értékét, vagy efféle gondolatokat fogalmaznak meg: „Lelkész testvér! Persze, kell az evangelizáció, de nem lenne szükségünk különböző programokra azok számára is, akik már a gyülekezetben vannak?”

Érthető a kérdés, bár hozzátehetjük: „Ugyan mikor panaszkodott Jézus arról, hogy kevés a tartósítószer a magokhoz?” Inkább „több aratómunkásért” imádkozott.

Hogyan találhatjuk meg a helyes egyensúlyt, hogy eleget tegyünk a gyülekezeti tagok igényeinek, de ne hanyagoljuk el az evangelizációt sem?