VÁMSZEDŐK ÉS BŰNÖSÖK

Elképzelni sem tudjuk, milyen lenne a világ, ha nem tört volna be a bűn! A természet szépsége még évezredek múltán is Isten fenségéről, hatalmáról és jóságáról árulkodik. A bűntől elhomályosult elménkkel nehéz képet alkotni arról, hogy milyen lenne az emberiség, hogyan alakulnának az emberi kapcsolatok, ha világunk bűntelen lenne. Biztosra vehetjük, hogy nem léteznének a társadalmakat átható előítéletek, sem társadalmi különbségek, kulturális és nemzetiségi választóvonalak.

Szomorú kimondani, de elképzelhetetlen, hogy Krisztus visszatérése előtt leomlanának ezek a válaszfalak. Ellenkezőleg! Amint a világ állapota egyre romlik, az elválasztó tényezők is folyamatosan merevednek. Keresztényként azonban minden tőlünk telhetőt meg kell tenni azért, hogy felülemelkedjünk ezeken a válaszfalakon, amelyek annyi fájdalmat, szenvedést és bánatot okoznak a földön, különösen azoknak, akiket a társadalom a leginkább elutasít!

Olvassuk el Mt 9:9-13 verseit! Hogyan mutatkozik meg itt az igazi kereszténység lényege, nemcsak Jézus szavaiban, hanem a tetteiben is? Figyeljük meg különösen azt, amit az Ószövetségből idézve mondott: „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot” (Hós 6:6). Különösen ilyen összefüggésben miért kell annyira vigyáznunk, nehogy bennünk is olyan lelkület nyilvánuljon meg, mint amit Jézus itt erősen elítél? Hiszen bizonyos fokig mindenkit befolyásol a társadalom, hatnak ránk is az előítéletek, a válaszfalak.

„A farizeusok figyelték, amint Krisztus együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel. Nyugodt és higgadt volt, kedves, udvarias, barátságos. Nem tehettek mást, csodálattal figyelték az eléjük táruló képet, de mivel annyira más volt, mint ahogy ők viselkedtek, nem bírták elviselni a látványt. A fennhéjázó farizeusok önmagukat magasztalták, azokat pedig leszólták, akiknek nem jutott annyi kiváltság és világosság, mint nekik. Gyűlölték és megvetették a vámszedőket és a bűnösöket. Isten szemében azonban az ő bűnük volt a nagyobb. Mennyei világosság ragyogta be az útjukat, mutatva, hogy ’ez az út, ezen járjatok’ (Ézs 30:21), ám ők gorombán visszautasították az ajándékot” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 5. köt. 1088. o.).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: