Az őskereszténységnek talán az volt a legvonzóbb tulajdonsága, hogy nem tettek különbséget a társadalmi osztályok között. Az evangélium súlya alatt leomlottak a válaszfalak. A hétköznapi ember Krisztus által győzött. Krisztus az átlagembert különlegessé tette. Ácsok, adószedők, kőfaragók, királynők, szolgálók, papok, görögök, rómaiak, férfiak, nők, gazdagok és nélkülözők, mind egyenlőnek számítottak Krisztus által, a kegyelem országában. Valójában a keresztény közösségnek „osztályok nélküli társadalommᔠkellett volna válni.

Az alábbi igehelyek mit tanítanak az ember egyenlőségéről? Tekintettel a kor kulturális hátterére, valamint magukra a Biblia íróira, vajon miért nem lehetett nekik egyszerű megragadni ezt a meghatározó gondolatot?

Gal 3:28-29

Jak 2:1-9

1Pt 1:17; 2:9

1Jn 3:16-19

Az első keresztények hogyan alkalmazták az egyetemes elfogadás elvét a gyakorlatban (ApCsel 2:43-47; 4:32-37)? Isten szereti az egyszerű, hétköznapi embereket. Hogyan járult hozzá ez a gondolat az őskeresztény egyház robbanásszerű fejlődéséhez? Ugyanakkor magunktól is meg kell kérdezni: Mennyire vagyunk képesek ezeket az elveket alkalmazni úgy egyénileg, mint közösségi szinten, miközben igyekszünk tenni a világért? Miféle dolgok gátolják, hogy ezen a téren jobban teljesítsünk?