SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28;

12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9

„Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe hálót vetének; mert halászok valának. És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halásszatok. És azonnal elhagyván az ő hálóikat, követék őt” (Mk 1:16-18).

Krisztus halála mutatta be igazán, hogy minden ember bűnös és nagy szüksége van Isten kegyelmére. A kereszt fényében leomlanak a nemzetiségi, politikai, gazdasági és társadalmi elválasztó falak. Előfordul azonban a lélekmentés során, hogy megfeledkezünk erről a fontos igazságról, és kifejezetten azokat próbáljuk megnyerni, akik a világ szemében „tiszteletreméltónak” vagy „nagynak” számítanak.

Jézussal azonban más volt a helyzet. Ő tisztán látta a világi nagyság és tisztelet értelmetlenségét és ürességét. Valójában sok esetben éppen a „legsikeresebbek” – a kedvező pozícióban lévő farizeusok, a tehetős szadduceusok, a római arisztokrácia tagjai – okozták neki a legtöbb gondot. Viszont az „átlagemberek”, az ácsok, a halászok, a földművesek, a háziasszonyok, a pásztorok, a katonák és a szolgák általában sietve köré gyűltek és örömmel fogadták.