A mai keresztények hogyan vélekedjenek az újszövetségi egyház gyógyító szolgálatáról? Lásd ApCsel 3:1-19; 5:12-16; 9:36-42; 20:7-10; 1Kor 12:7-9, 28-31; Jak 5:13-16!
Az I. században a tanítványok szemtanúi lehettek, amint valóra vált Krisztus ígérete: „Nagyobbakat látsz majd ezeknél” (Jn 1:51; vö. 5:20; 14:12). Csoda folytán gyógyulások és feltámadások történtek, ezek kísérték az őskeresztény egyház kiemelkedő tanítványainak, Péternek és Pálnak a szolgálatát. Az ilyen események jelentős szerepet játszottak az egyház kezdeti növekedésében. Az örök Isten jelenlétét a csodás gyógyítások jelezték, és ez a vallási vezetők ezreit vette rá, hogy elfogadják Krisztust, a „nyájaik” pedig általában követték őket.
Megesett, hogy az új tanítványok félreértették Isten tervét. Simon pénzen akarta megvásárolni a „csodatévő erőt”, ami önző szándékát mutatta (ApCsel 8:9-25). A legtöbben azonban felmérték: a csodák annak jeleként történtek, hogy Isten ott volt közöttük. Hatalmának ezek a megnyilatkozásai bizonyították Isten létezését és azt, hogy méltó az imádatra.
Jézus felment a mennybe, de tanítványai szolgálata révén a tömegek továbbra is követték. A tanítványok folytatták a Mester által elindított küldetést. Ők teljesítették be azt a képet, amit Krisztus felvázolt.
Egyértelmű, hogy az egészség kérdése állandó téma volt, és Krisztus egyházában folyamatos a gyógyítás szolgálata. A gyógyítás a lelki ajándékok felsorolásában is szerepel, és a Szentírásban feljegyezték azokat az útmutatásokat, amelyeket követve szolgáltak Isten gyógyító kegyelmével a betegségekben szenvedőknek. Ezeknek az ajándékoknak az áldásait Krisztus második adventjéig élvezhetik a hívők, a későbbiekben viszont Urunk jelenléte miatt már szükségtelenné válnak. Az egyháztörténelem pontosan feljegyzi, hogy a különböző korszakokban az egészségügyi szolgálatra szenteltek hívőket. Az emberi szenvedés enyhítése fontos ösztönző volt. Mások azonban a gyógyítást a teljes evangélium megismerése felé vezető első lépésnek tekintették.
Letöltés |