A héber gyerekek a környező országokban élő ókori népek gyermekeihez képest különösen jó bánásmódban részesültek. Számos kultúrában bevett szokás volt a gyermekáldozat, az istenek kegye elnyerésének eszközeként. Máskülönben az értéküket gyakran annak alapján határozták meg, hogy milyen gazdasági hasznuk lehet a társadalomban. A felnőttek világával való kapcsolatukat a munkavégzésük hozama, nem pedig belső, valódi értékük határozta meg. Fájdalmas kijelenteni, de az ilyen hozzáállásnak több eleme a mai világban is fellelhető, kiváltképp az anyagi haszon vonatkozásában. Méltán közeleg már a harag napja!

Izráel hitehagyása természetesen hatott arra is, ahogyan a társadalom a gyerekekhez viszonyult. Manassét az indította saját fiai feláldozására, hogy kacérkodott a boszorkánysággal és más népek kultuszaival (2Krón 33:6). Persze Manassé uralkodási ideje kivételnek számított, nem ez volt az általános. A jobb lelkületű vezetés idején az izraeliták nagy becsben tartották gyermekeiket.

5Móz 6:6-7, Zsolt 127:3-5, 128:3-6 és Jer 7:31 versei szerint hogyan tekint Isten a gyermekekre? A Szentírás helyes értelmezése hogyan befolyásolja a gyerekekhez való viszonyunkat?

A tanítás, az elsőszülöttségi jog és számos egyéb, a társadalomban bevett gyakorlat mutatja, hogy az ókori héber kultúra mennyire értékelte a gyerekeket. Nem meglepő, hogy Krisztus még tovább javította, új dimenzióba emelte helyzetüket, ami a környező népekhez viszonyítva amúgy is kedvezőnek számított. Soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ők is emberek, Krisztus pedig kortól függetlenül minden emberért meghalt.

Felfoghatatlan, hogy vannak olyan gonosz, romlott, aljas emberek, akik bántalmazzák a gyerekeket, akár idegeneket, akár a sajátjukat. Mi mit tehetünk azért, hogy a köreinken belül a lehető legjobban szeressük, védelmezzük és viseljük gondját a kicsiknek?