ISTENI ELRENDELÉS

„Hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve tibennetek, és ti is őbenne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből” (2Thessz 1:12).

„Sokan akarnak növekedni a kegyelemben. Imádkoznak is ezért és meglepi őket, hogy imáikra nem kapnak feleletet. A Mester rájuk bízott valamilyen munkát, amitől fejlődhetnek… Az a kérdés, hogy törekszenek-e azoknak a megmentésére, akikért Krisztus meghalt? Az adja a lelki fejlődést, ha továbbadjuk az Istentől kapott világosságot. A legjobb gondolatainkat kell elővenni, aktívan kell a jót tenni, és csak jót, úgy a családban, mint a gyülekezetben és a szomszédságban.

Ahelyett, hogy a kegyelemben való növekedésünk mértékén aggódnánk, egyszerűen végezzünk el minden feladatot, ami elénk kerül, a szívünkön hordozzuk az emberek gondjainak a terhét, minden elképzelhető módon igyekezzünk menteni az elveszetteket! Legyünk kedvesek, udvariasak, együtt érzőek! Alázattal beszéljünk az áldott reménységről! Beszéljünk Jézus szeretetéről, jóságáról, kegyelméről és igazságáról, és ne azon aggodalmaskodjunk, hogy vajon eléggé fejlődünk-e! A növények sem a tudatos erőfeszítés hatására növekszenek… Nem aggódnak folyton a növekedésük miatt, csak egyszerűen fejlődnek Isten felügyelete alatt.

Ha készen állunk Isten szolgálatára szentelni szívünket és elménket, ha végezzük az Istentől kapott munkát, ha Jézus lábnyomában járunk, szívünk szent hárfaként dicséretet és hálát mond Isten Bárányának, aki elveszi a világ bűneit…

Az Úr Jézus az erősségünk és boldogságunk, a nagy forrás, ahonnan az ember mindig erőt meríthet. Miközben róla tanulunk, vele beszélgetünk, egyre jobban látni fogjuk Őt; miközben kegyelmében részesülünk és áldásait elvesszük, már lesz, amivel másoknak is segíthetünk. Hálával tudunk beszélni az embereknek az ingyen kapott áldásokról. Mialatt tehát kapunk és adunk is, növekszünk a kegyelemben” (Ellen G. White: God’s Amazing Grace. 306. o.).

2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: