TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A mennyei templomban lakó Krisztus igazságosan ítél. Jobban gyönyörködik népében, amely a bűn világában a kísértések ellen küzd, mint az angyalokban, akik trónja körül vannak” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 117-118. o.).

„sátán pontosan tudja, hogy milyen bűnök elkövetésére vette rá Isten népét, és felhozza vádjait ellenük. Kijelenti, hogy bűneikkel eljátszották Isten oltalmát, és joga van elpusztítani őket. Állítása szerint hozzá hasonlóan megérdemlik, hogy Isten kizárja őket kegyeiből… Krisztus követői vétkeztek ugyan, de nem engedték át magukat Sátán hatalmának. Megbánták bűneiket, és alázatos, töredelmes szívvel keresték az Urat; a mennyei Szószóló pedig védelmébe veszi őket. Akit legjobban sért hálátlanságuk, aki ismeri bűneiket, de bűnbánatukat is, kijelenti: ’Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Én életemet adtam ezekért a lelkekért. Markaimba metszettem őket. Lehet, hogy jellemük tökéletlen és igyekezetük kudarcba fulladt, de megbánták bűneiket, én pedig megbocsátok nekik, és elfogadom őket’” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 366. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Hol merültek fel először az Isten igazságosságával, törvényével és pártatlanságával kapcsolatos kérdések? A földön vagy a mennyben? Válaszunkból mi minden következik? Ezek szerint miért a mennyben zajlik az ítélet?

2) A Hetednapi Adventista Egyház már hosszú évek óta hirdeti az ítélet üzenetét, Krisztus azonban még mindig nem tért vissza. Mivel magyarázzuk az azóta eltelt, viszonylag hosszú időszakot? Miért fontos szem előtt tartanunk, hogy emberként igencsak korlátozott fogalmaink vannak az időről? Gondoljunk a Bibliában található, hosszú idői próféciákra, és hogy milyen könnyen elcsüggedhettek volna az akkori korokban élő emberek, hiszen az ő szempontjukból az eltelt idő örökkévalóságnak tűnt!

3) Sok keresztény elfogadja az ítélet bibliai tanítását. (Hiszen az ítélet fogalma át- és átszövi az egész Bibliát.) Viszont milyen fontos igazságokra vet fényt az ítélet jellegével kapcsolatosan az ítélet és a szentély kapcsolata? Hogyan találunk ebben üdvbizonyosságot?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: