TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Ekkor lesz az az esemény, amelyet az engesztelési nap utolsó ünnepélyes mozzanata szimbolizált. Amikor a szentek szentjében véget ért a szolgálat és a bűnért való áldozat vére által a templom megtisztult Izráel bűneitől, a főpap az élő bűnbakot az Úr elé állította és a gyülekezet színe előtt megvallotta felette ’Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és… azokat a baknak fejére’ helyezte (3Móz 16:21). Amikor pedig a mennyei templomban ér véget az engesztelés munkája, Isten és a mennyei angyalok, valamint a megváltott sereg színe előtt Jézus hasonlóképpen helyezi Isten népének bűneit Sátánra. Sátánnak minden bűnért, amelyre rávette az embert, felelnie kell” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 584. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Miért lenne hiányos a megváltás tervének értelmezése Krisztus értünk végzett főpapi munkájának említése nélkül? Mit tanít az ószövetségi szentélyszolgálat arról, hogy a megváltási tervben központi szerepe van Jézus közbenjárói tisztének? Egy újszövetségi irat, A zsidókhoz írt levél java Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett munkájával foglalkozik. Mennyire fontos tehát az, amit Krisztus tesz, ha ennek fényében vizsgáljuk a kérdést?

2) Valaki így fogalmazott: Krisztus munkája a halálától kezdve a mennyei szentélyben végzett közbenjárásáig egyszerűen része annak a „szabályos módszernek”, ami által Isten a bűn problémáját elrendezi, mégpedig úgy, hogy választ ad az igazságosságát és szeretetét firtató minden kérdésre. Gondolkodjunk el azon, ami a fenti kijelentésből következik, különösen a nagy küzdelem fényében! Mit tanít ez a bűn szörnyű tragédiájával összefüggő bonyolult kérdésekről?

3) Nagyon sok adventistának úgy mutatták be az engesztelési nap gondolatkörét, hogy emiatt elveszítették üdvbizonyosságukat. Efféle nézet úgy alakul ki, ha félreértik az engesztelés napjának célját. Gondolkodjunk el az „engesztelés” szón! Mit jelent? Hogyan megy végbe? Hogyan érthetjük meg az ilyen kérdésekre adott válaszokból, hogy az engesztelés napja tulajdonképpen jó hírt közvetít?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 4. negyedév

A szentély

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: