„Így a szent sátor szolgálatában és később a templom szolgálatában [Isten] Izráel népét minden egyes nap Krisztus halálára és szolgálatára vonatkozó nagy igazságra tanította. Évente egyszer pedig gondolataikat a záró jelenetre: a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemre, a világegyetemnek a bűntől és a bűnösöktől való végső megtisztítására irányította” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 316. o.).

Olvassuk el 3Móz 16:29-31 és 23:27-32 verseit! E szakaszok alapján tehát mit várt el Isten az izraelitáktól Jom-kippur ünnepén? Hogyan vonatkoznak ugyanezek az elvek ma ránk, akik olyan időben élünk, amelynek előképe a nagy engesztelési nap volt?

Ha az ókori Izráelben valaki nem követte ezeket az utasításokat, annak nem lehetett maradása a nép között (3Móz 23:29-30). A nagy engesztelési nap valóban élet-halál kérdése volt, elengedhetetlen feltételnek számított az Isten iránti feltétlen hűség.

Képzeljük el, hogy valaki megvallotta ugyan bűneit az engesztelés első fázisában, valamikor az esztendő során, de az engesztelési napot nem vette komolyan! Mivel nem figyelt arra, amit Isten akart bemutatni ezen az ünnepen, hűtlennek bizonyult az Úrhoz.

Ezek szerint tehát az is elveszítheti az üdvösséget, aki vallja, hogy hisz Istenben! Hetednapi adventistaként nem hiszünk az „egyszer és mindenkorra történő megváltás” gondolatában, hiszen a Biblia nem tanít ilyesmit. Csak addig vagyunk biztonságban Krisztusban, amíg hitben élünk, átadjuk magunkat neki, az Ő erejét kérjük a kísértésben és az Ő megbocsátását keressük, amikor elesünk.

Mt 18:23-35 verseiben roppant kifejező példázatot találunk. Mit tanulhatunk belőle?