KÉZRÁTÉTEL

Olvassuk el 3Móz 4:27-31 verseit! A szertartás mely cselekményeit kellett elvégezni az áldozat bemutatásakor?

Az áldozat bemutatásának az volt a célja, hogy a bűn lekerüljön a bűnösről és annak felelőssége a szentélyre tevődjön át, a bűnös pedig bocsánatot nyerve, megtisztulva távozhasson a szent helyről. (Rendkívül ritka esetekben az is előfordult, hogy a bűnös valamennyi lisztet is vitt megtisztulásért való áldozatként. Bár ez az áldozat vértelen volt, mégis magában foglalta azt a gondolatot, hogy „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” [Zsid 9:22]).

A szertartás részét képezték a következők: a kézrátétel, az állat halála, a vér hintése, a kövérje elégetése és az áldozati állat húsának elfogyasztása. Az áldozatot felajánló bűnös bocsánatot nyert, de csakis a vér hintése után.

A folyamat fontos részeként a bűnös az áldozati állat fejére tette a kezét (3Móz 1:4; 4:4, 16:21), „hogy engesztelést szerezzen az ő számára” (3Móz 1:4). Az áldozat tehát csakis arra volt érvényes, aki kezét az állat fejére tette. 3Móz 16:21 szerint a kézrátételt bűnvallásnak kellett kísérnie; ezzel ismerték el, hogy a bűnösről az ártatlan áldozatra szállt át a vétek.

Magától értetődően a szertartás része volt az állat megölése is, ami után a kifolyt vérrel engesztelést végeztek az oltárnál (3Móz 17:11). A bűn a kézrátétel során került át a bűnösről az állatra, érzékeltetve a helyettes halál fogalmát. Az áldozat a bűnös helyett halt meg. Ez magyarázza, miért kellett az állatot a bűnösnek, nem pedig a papnak megölnie.

Amikor legközelebb megkísért valamilyen bűn, képzeljük el, amint kezünket a kereszten haldokló Krisztus fejére téve megvalljuk bűneinket! Hogyan érzékelteti ez a kép bűneink bocsánatának felmérhetetlen árát? Hogyan késztet ez a gondolat arra, hogy ne engedjünk a kísértésnek, hanem igyekezzünk legyőzni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 4. negyedév

A szentély

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: