BŰN ÉS KEGYELEM

A bűn elválaszt Istentől. Jó hír viszont, hogy az Úr felállított egy olyan rendszert, amely által gyógyulást hoz a bűn okozta szakadás állapotába és visszavezet magához. A rendszer középpontjában természetesen az áldozat áll. Az Ótestamentum alapvetően háromfajta bűnt különböztet meg annak alapján, hogy az egyén mennyire volt tudatában tettének: gondatlanságból, nem szándékosan elkövetett bűn; előre megfontoltan, szándékosan elkövetett bűn; szándékos lázadás. A nem szándékos bűnökre és a szándékos bűnök bizonyos eseteire (3Móz 5:1) vonatkozott a „megtisztulásért való áldozat”, amelyről 3Móz 4:1–5:13 szakasza ír. Ám miközben az első két kategóriába tartozó bűnökért lehetett áldozatot bemutatni, arról nem esik szó, hogy a legkirívóbb, a lázadás bűne esetében lett volna mód az áldozatra. A lázadó mintha „felemelt kézzel”, szándékosan arcul csapta volna Istent, ezért kellett „kivágattatnia” (4Móz 15:29-31). Persze előfordult, hogy Isten még ilyen helyzetekben is megbocsátott, mint pl. Manassénak (lásd 2Krón 33:12-13).

Olvassuk el 5Móz 25:1-2 és 2Sám 14:1-11 verseit! Mit tudhatunk meg 2Sám 14:9 verséből a kegyelemről, az igazságról és a bűn terhéről?

Vajon igazolható, hogy Isten megbocsát a bűnösnek? Hát nem igazságtalan a bűnös, nem méltán illeti meg a kárhoztató ítélet (lásd 5Móz 25:1)?

A tékoabeli asszony esete világít rá a válaszra. Joáb tanácsára az asszony özvegynek adta ki magát és Dávid király elé járult, ítéletet kérve. Joáb egy történetet adott a szájába, miszerint volt két fia, de az egyik megölte a másikat. Az izraeliták törvénye értelmében halált érdemelt a gyilkos (4Móz 35:31), még akkor is, ha ő volt az egyetlen férfi a családban. Az asszony könyörgött Dávidnak (aki most a bíró szerepét töltötte be), hogy adjon szabadságot a bűnösnek. Ekkor érdekes fordulat következett, az asszony kijelentette: „Uram király, én rajtam legyen a bűn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ő trónja ártatlan leszen” (2Sám 14:9). Számára – mint ahogy Dávid számára is – világos volt, hogy ha a király úgy dönt: szabadon engedi a gyilkost, magára veszi annak bűnét, ami veszélyeztetné trónjának igazságosságát (vagyis bírói hírnevét). A bírót erkölcsi felelősség terhelte döntéséért. Ezért ajánlotta az asszony, hogy magára vállalja a bűnt.

Hasonlóképpen veszi magára Isten a bűnös vétkét, hogy igaznak nyilváníthassa. Ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerhessünk, Istennek kellett elhordoznia büntetésünket. Ez a törvényes oka annak, hogy Krisztusnak meg kellett halnia üdvösségünkért.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: