MÍGNEM BEMENÉNEK AZ ISTEN SZENT HELYÉBE

A zsoltárok könyve újra és újra rávilágít a szentély fontos szerepére a hívők és Isten kapcsolatának megteremtésében és ápolásában. Jól ismert Dávid határozott meggyőződése, amit a 23. zsoltárban fejezett ki: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.” Dávid legfőbb vágya a 27. zsoltár szerint is az volt, hogy az Úr jelenlétében lehessen, ezt pedig leginkább a szentélyben tapasztalhatta. A szent helyre utalva egy egész sor kifejezéssel érzékeltette, mennyire drága neki a szentély: az Úr háza, temploma, hajléka és sátra. Isten gyermekei ott imádkozhatnak és nézhetik „az Úr szépségét” (Zsolt 27:4).

Istennek a szentélyben végzett tevékenységei szintén fontos dolgokra mutatnak rá: az Úr óvja a hívőt és elrejti hajlékában még a legnehezebb időkben is (Zsolt 27:5). Isten biztos menedéket és lelki békét kínál mindazoknak, akik hozzá menekülnek. E kifejezések összekapcsolják Isten szépségét azzal, amit népéért cselekszik. Ráadásul, a szentélyszolgálat annak minden jelképes elemével együtt Isten jóságáról és igazságosságáról beszél.

Nem az volt Dávid leghőbb vágya, hogy egyszerűen csak ott lehessen a szent helyen, inkább az, hogy az Úr legyen vele. Ezért határozta el, hogy Istent fogja keresni (Zsolt 27:4, 8).

Olvassuk el Zsolt 73:1-17 verseit! Mit érthetett meg Aszáf, miután belépett a szentélybe?

A 73. zsoltárban Aszáf a szenvedés problémáját taglalja. Nem érti, miért tűnnek sikeresnek a gonoszok (4-12. vers), miközben a hűségeseket csapások érik. Ő maga is csaknem elesett (1-3. vers), de minden megváltozott, miután belépett a szentélybe (13-17. vers), ahol Isten hatalmát és dicsőségét ő is úgy láthatta meg, ahogyan Dávid mutatta be Zsolt 63:3 versében. Rádöbbent, hogy a jelen állapot egy nap majd megváltozik, végül Isten igazságot tesz. Újra tudott az igazságra figyelni. Isten ismét megerősítette, hogy végtére is a gonoszok járnak síkos talajon (Zsolt 73:18-20), a hűségesek pedig biztonságban vannak (21-28. vers). Az Istent keresők számára a szentély a biztonság helye lesz, erődítmény az élet viharaiban, ahol Isten „sziklára emel fel” (Zsolt 27:5). A szentélyszolgálat által bemutatott igazság ismeretében mi is megtanulhatunk bízni Isten jóságában és igazságosságában!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: