„Menny” a földön

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:31-2:3; 2Mózes 25:9; 39:32, 43;

János 2:19-21; 1Korinthus 3:16-17; Zsidók 8:5; Jelenések 21:1-22

„Akik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak, amint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen mutattatott néked” (Zsid 8:5).

Bár a mennyei szentély az eredeti, ahol maga Isten szolgál „értünk”, az Úr különböző módon nyilatkoztatott ki számunkra igazságokat itt a földön is. Az Éden kertjét is a szentély jelképeként teremtette. A földi szent sátor, majd később az izraelita templomok nagyobb épületei is tükrözték a mennyei szentélyt, illetve a megváltásban betöltött szerepét.

Jézus személyében viszont a templom emberi formában jelent meg. Végül pedig a mennyei templom az új földre száll alá. Amint látjuk is majd, Isten felhasználta a mennyei szentéllyel kapcsolatos fogalmakat az igazság bemutatására. A héten ezek közül fogunk néhányat tanulmányozni.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 4. negyedév

A szentély

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: