Itt hagyta lábnyomát...
Bűnös léptek tapossák…
A tér riadt falai visszhangozzák,
mit a nép kiált:
„Feszítsd meg Isten Fiát!”
A lázadás tömlöcének ajtaját
megnyithatta volna a hit, mit felkínált.
De a tömeg makacsul ellenállt.
Részvét nélkül kísérte halálba Urát.
Térdre hullás a homokban...
Támogatottság?
Csak nyomokban...
Keresztünktől lerogytan,
Bolygónk szíve feldobban…
Erezete ottmaradt
a bőrébe vasaltan.
Reményt hozó könyörgése
örök füstként száll az égbe:
„Atyám! Bocsásd meg,
mert nem tudják, mit tesznek.”
Egyedül e mennyei szeretet
lát úgy szennyes ruhát,
minek összes foltja
hófehérre vált.
Ekkor Jézus fáradt testét
angyal szárnyak fölemelték,
s a városból kivezették.
Ahogy nő az emelkedő,
éppen úgy fogy el az erő.
Csak a vakság hozza elő:
„Koponya helye temető.”
Hisz követői számára Ő
éppen itt lesz dicső.
Nincs a Földön oly nagy árnyék,
mi a fénynek ellenállnék.
Mely által semmissé válnék
e atyai szándék:
„Egyetlen gyermekem
küldtem a halálba,
hogy lángoló szívemet
Neked is postázza.
Egy boríték gondosan lezárva.
Pecsétjét áldozata mintázza,
s kifolyt vére lett tintája.
Itt hagyta lábnyomát…
Mint adventjének zálogát…
Várjuk hát a Messiást!