Lépked bennem az idő,

mint fában a múló nyár.

Őrzi magában a tavasz álmát.

Most hull a levél,

hull bennem a múlt

színes álma.

Sóhajtássá szelídülnek

a régi viharok.

Beszélgetek a szívemmel

derűs-komolyan,

és engedem, hogy

rajtam átfolyjon a lét.

Habos felhők úsznak ereimben,

míg a simogató szél

eloldozza szívem ködét.