Római fogsága idején Pál megismert egy szökött rabszolgát, Onésimust, aki Kolosséból menekült a birodalom fővárosába. Az apostol ismerte a gazdáját, és a Filemonnak szóló levélben személyesen, barátjaként kérte, hogy miként bánjon egykori rabszolgájával.

Az emberi kapcsolatokat Pál igen fontosnak tartotta. Tisztában volt vele, hogy a feszült, megromlott viszony gátolja a lelki fejlődést.

Filemon a kolossébeli gyülekezet egyik vezetője volt. Ha teret enged magában a keserűségnek Onésimussal szemben, az megmutatkozik keresztény bizonyságtételében.

Milyen fontos elveket találunk a megbékéléssel kapcsolatban a Filemonnak írt levélben? Ne feledjük, az elvek a kulcsszó!

Első pillantásra talán meglepő, hogy Pál nem állt ki erélyesebben a rabszolgatartás ellen, de az ő módszere jóval eredményesebbnek bizonyult. Ideális esetben az evangélium ledönt minden társadalmi válaszfalat (Gal 3:28). Az apostol visszaküldte Onésimust Filemonhoz, már nem rabszolgaként, hanem mint fiát Jézusban, aki Filemon szeretett testvére lett az Úrban (lásd Filem 16. vers).

Pál jól tudta, hogy a szökött rabszolgákra nem vár fényes jövő, bármikor elfoghatják őket. A szegénység és a nélkülözés életére számíthattak csak. Onésimus viszont Filemon testvére lett Krisztusban, és készséges munkás lévén, nagyszerű jövő elé nézhetett. Filemon ételt, szállást és munkát adhatott neki. A megromlott viszony helyreállítása óriási, pozitív változást hozhatott. Onésimus „hű és szeretett” testvér, Pál munkatársa lett az evangélium szolgálatában (Kol 4:9).

Az itt bemutatott evangéliumi elvekből mi lehet a segítségünkre az emberi kapcsolatok stresszhelyzetei, problémái közben?