A TEST ÉS A LÉLEK KAPCSOLATA

Az ókori görögök a dualista gondolkodás egy formáját tanították, és elképzelésük szerint nagy különbség van a testünk és a lelkünk között. Ezzel szemben a Szentírás azt tanítja, hogy a fizikai, értelmi, érzelmi és lelki dimenzió teszi az embert egésszé. Ami hat ránk valamelyik téren, az egész lényünket érinti. A tanítványok azt hirdették, hogy a fizikai, értelmi, érzelmi és lelki egészség összefügg, egymástól elválaszthatatlan.

Hogyan jelenik meg ez a gondolat 1Thessz 5:23 versében?

Az újszövetségi hívők szerint az ember fizikai, értelmi és érzelmi jóléte elválaszthatatlan a lelki állapotától. Pál apostol így kérte a hívőket: „dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben”. Hitte, hogy Krisztus nagy árat fizetett az egész emberiség megváltásáért, tehát nem tekinthetjük magunkat a saját tulajdonunknak (1Kor 6:19-20). Ha vigyázunk a testünkre és egészségesebb életmódot fogadunk el, akkor ezzel nem csupán néhány évvel hosszabbítjuk meg az életünket. Ha megfelelő indítékkal tesszük, ez is az istentisztelet kifejezése lehet.

Hogyan láthatjuk a fizikai és lelki egészség közötti mély kapcsolatot Jn 10:10, Róm 12:2-3 és 1Kor 10:31 verseiben?

A Szentlélek nem korlátozza hatását életünknek csak egy részére, amikor meggyőz a fejlődés szükségességéről. A reformáció nem csupán egy dimenziót érint. A Lélek szeretné életünket minden területen teljesen összhangba hozni Krisztus akaratával. Amennyiben vannak olyan fizikai szokásaink, amelyek nem harmonizálnak akaratával, Isten arra kér, hogy az Ő dicsőségét keresve mondjunk le róluk. Sátán a testünkön keresztül akarja uralni a gondolatainkat, Jézus pedig a gondolataink által akarja uralni testünket. A testünk templom, nem szórakozóhely. A mennyei elveket követve örömtelibb, eredményesebb, teljesebb és egészségesebb életünk lehet.

Milyen személyes tapasztalataink igazolják a fizikai és a lelki természet elválaszthatatlanságát? Milyen döntéseket hozhatunk, hogy az egység még teljesebb legyen?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: