KEGYELEM A FEJLŐDÉSHEZ

A tanítványok életében állandó lelki fejlődés mutatkozott, miközben Jézussal jártak. Amikor Krisztus elhívta őket, a magatartásuk és a tetteik bizonyosan nem tükrözték a Mester jellemének szépségét.

Mit tudhatunk meg Mt 20:20-28 és Lk 9:51-56 verseiből Jakab és János gondolkodásáról?

Jakabban és Jánosban komoly jellemhibákat lehetett találni. Még nem készültek fel arra, hogy Jézus szeretetét mutassák be a világnak. Eleinte nem álltak készen arra, hogy a kegyelem üzenetét hirdessék azoknak, akik nem változtattak az életükön.

Súlyos jellemhibáik dacára mind Jakab, mind János vágyott rá, hogy életük még teljesebben tükrözze Jézus jellemét. Kívánták, hogy a hozzáállásukban átalakulás és reformáció következzen be. A fejlődés és a változás része a keresztény életnek.

1Jn 2:1-9 szakaszából mit tudhatunk meg arról a hatalmas változásról, ami Jánosban végbement a Jézus halála utáni években? Ezek szerint tehát mit jelent Jézus követőjének lenni?

Könnyen elcsüggedhetünk saját lelki fejlődésünkre gondolva, főleg akkor, ha valóban ébredésre és reformációra vágyunk. Milyen ígéretekre számíthatunk, amikor elkeseredünk, ha lelki téren kudarcnak érezzük az életünket, ha attól félünk, hogy elveszünk? Miért nem szabad soha feladni? Miért lehet üdvbizonyosságunk a hibáink ellenére is?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: