TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A Szentlélek vezetése alatt ébredésnek és reformációnak kell végbemennie. Az ébredés és a reformáció két külön dolog. Az ébredés jelöli a lelki élet megújulását, a szív és a gondolkodás erőinek felélénkülését, a lelki halálból való feltámadást. A reformáció átszervezést jelöl, a gondolatok, elméletek, szokások és tevékenységek megváltozását. A reformáció nem termi meg az igazság gyümölcsét, ha nem kapcsolódik a Lélek által keltett ébredéshez. Az ébredésnek és a reformációnak is el kell végeznie adott feladatát, eközben pedig össze kell kapcsolódniuk” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1902. febr. 25.).

„Csak azok cselekszenek taktikából, elvtelenül a vallás dolgaiban – bármi is a hitvallásuk –, akik szívükben a világot szolgálják. Válasszuk a jót magáért a jóért, és bízzuk Istenre a következményeket! A világ az elvhű, hívő és bátor emberek adósa. Ilyen embereknek kell ma is a reform munkáját továbbvinniük” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 410. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Az ébredés vagy a reformáció jön előbb? Miért?

2) Miért elsősorban a szívet érinti az ébredés és a reformáció? Miért kell az egyes emberekben kezdődnie, úgy, hogy mindannyian tudatosan döntünk az Úrral való kapcsolatunk megújításáról és még komolyabban törekszünk az akarata szerint élni? Miért veszélyes a hittestvéreink vagy a lelkész kezdeményezésére várni? Miért kell minden embernek meghoznia a döntést, hogy még jobban átadja magát az Úrnak?

3) Az ébredésre és reformációra történő felhívás erejét a durva, bírálgató lelkület veszi el leginkább, amikor támadják azokat, akikről úgy gondolják, hogy nem érték el a kívánt szintet. Hogyan tanulhatjuk meg elkerülni ezt a veszélyes csapdát, miközben kiállunk a ránk bízott igazságok mellett?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: